Talán a legismertebb és leghíresebb labirint-kopoltyús hal a betta, vagy más néven a sziámi harcoshal, és a paradicsomhal, amit az akvarisztikai hobbi "megalapítójának" is neveznek.

A labirintkopoltyús halakra jellemző, hogy kopoltyújukon keresztül csak a szükséges oxigén mennyiségének kis részét képesek felvenni, mivel természetes élőhelyükön ezek a halfajok mocsaras, lápos, nagyon erősen felmelegedő vizek lakói, ahol gyakran a víz oldott oxigéntartalma minimális. A hiányzó oxigénmennyiséget a kopoltyúüreg felső részén található labirintszerv segítségével, a vízfelszín fölötti atmoszférikus levegőből nyerik ki. A labiritszerv, mint nevéből is látszik, olyan mint egy labirintus, ahol a hajszálerek álltal szállított vér nagy felületen érintkezhet a levegővel, és a gázcsere lebonyolódhat. Ebbe a családba tartozó fajok hímjei habfészket építenek a víz felszínére, amelybe az ikrákat rakják, így biztosítják az ikrák számára a megfelelő oxigénellátást, mégha a víz oxigéntartalma erre nem lenne elegendő. Mások szájinkubációval keltik életre és óvják utódaikat, megint mások nagyon hosszú ideig szülői felügyelet alatt tartják a fiatalokat. A legtöbb labiritkopoltyús hal a vízminőséggel szemben igénytelen, ugyanakkor nagyon színpompás.

Melegigényes fajok, ügyelnünk kell arra, hogy medencéiket jól takarjuk le üveglappal, egyrészt azért, nehogy kiugorjanak , másrészt fűtött medencéik fölött a levegő hőmérséklete sokkal alacsonyabb lehet, mint a vízé, ez pedig halaink megfázását okozhatja. Általában más halfajokkal szemben békések, azonban a fajon belül a hímek rendszerint üldözik egymást. Legjobb példa erre a sziámi harcoshal, vagy betta, mert őshazájukban (Thaiföld, Sziám) a Betta hímekkel szabályos viadalokat tartanak.
A labiritkopoltyús halak családjában a hímek általában valamivel nagyobbak, színeik sokkal intenzívebbek. A hímek hátúszója kiegyenesedő, míg a nőstényeké lekerekített. Mindegyik faj ivadékgondozó.